A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük. Ebből az alkalomból többféle program részesei lehettek iskolánk tanulói. A második osztályos tanulók versmondással lepték meg a felső tagozatos diákokat. Elsős diákjaink közül néhányan a tavaszi szünetben is szorgalmasan készültek a költészet napjára. Gondosan verset választottak, megtanulták és közönség előtt előadták. Ők így emlékeztek meg József Attila születésnapjáról. Az 5-8. évfolyamosok csoportmunkában foglalkoztak klasszikus és kortárs költők verseivel, továbbá paravánra kitűzött idézeteket is olvashattak neves költők alkotásaiból. Az iskolarádióban pedig magyar költők megzenésített verseit hallgathattuk meg.