Megint eltelt egy év. Mintha csak ma lett volna, hogy a karácsonyfa körül ünnepeltünk mindannyian. Akkor is, most is a szeretetről, a megbocsátásról beszéltünk, beszélünk. Mennyire vártuk, hogy végre újra eljöjjön az az idő, amikor együtt lehetünk az iskolában, hogy együtt tanulhassunk és ünnepelhessünk! Nagy szükségünk van rá, hogy ezekből az együtt töltött szép pillanatokból erőt meríthessünk a mindennapokban és a következő időszakot megújult erővel tudjuk folytatni.
A karácsony a megbocsátás mellett kiváló alkalom lehet a köszönet, a hála kifejezésére, hogy átgondoljuk, ki mindenki segítette életünket az elmúlt évben.
Így tehát köszönetet szeretnénk mondani mindazoknak, akik egész évben segítették intézményünk fejlődését és munkáját.
Tisztelettel köszönjük Fenntartónknak, a Pápai Tankerületi Központnak intézményünk folyamatos és jelentős szakmai és anyagi támogatását, melynek köszönhetően értékes eszközökkel, programokkal gazdagodtunk, és eredményesen végezhettük mindennapi munkánkat!
Köszönjük Kollégáinknak fáradhatatlan, magas színvonalon végzett, áldozatos munkájukat! Hálával tartozunk az egykori Kollégáknak, hogy intézményünk jó hírét kiemelkedő szakmaiságukkal, feledhetetlen egyéniségükkel alapozták és erősítették meg, melyre ma is építhetünk.
Köszönjük technikai dolgozóinknak, hogy munkájukkal biztosították a hátteret a folyamatos és sikeres mindennapi működéshez!
Nem tudjuk eléggé megköszönni a mindenkori Szülői Munkaközösségnek, hogy mindennapi gondjaik mellett időt és energiát nem kímélve gyermekeink boldogságát szolgálták rendezvényeink, programjaink, nevelési céljaink folyamatos támogatásával.
Köszönjük Partnereinknek: a vaszari és a takácsi óvodáknak, a vaszari, takácsi, gecsei Polgármesteri Hivataloknak, a Konyha dolgozóinak, hogy folyamatos támogatásukkal, közreműködésükkel sikeres közös munkát és eredményes kapcsolatokat mondhatunk magunkénak. Hálásak vagyunk a sok szép, közös programért, a gyermekek szállításáért, a finom ételekért és gyermekeinknek biztosított ajándékcsomagokért, mindenért, mellyel munkánkat bármilyen módon támogatták! Őszintén bízunk a további sikeres és gyümölcsöző együttműködésben!
S végül mindenkinek, aki iskolánk életében bármilyen módon közreműködött vagy támogatást nyújtott, szívből jövő köszönetünket fejezzük ki!
Kívánjuk mindenkinek, hogy a lehető legtöbb pillanatát éljék meg a karácsonyi csodának azokkal, akik fontosak az Önök számára. Adjuk időnket, figyelmünket, magunkat családunknak, szeretteinknek, barátainknak, ismerőseinknek. Ne sajnáljuk az időt a pihenésre, a beszélgetésekre! Kívánjuk, hogy leljék meg örömüket szeretteikben és embertársaikban, hogy a karácsonyt és az új esztendőt új szívvel és újult erővel kezdhessük.
Áldott, békés, szeretetteljes karácsonyt és boldog új évet kívánunk mindenkinek!